Felszerelés a Balaton Caminóra

A Balaton Camino egy 10 napon át tartó vándorlás a Balaton partján, ahol nem csak a tavat kerüljük meg – felfedezzük azokat a tájait, eldugott értékeit, amelyek létezéséről nem is tudtunk eddig. A 10 napos gyaloglás nem csak fizikailag jelent kihívást – a hosszú távú, tartós terhelés lelkileg is igénybe veszi a kihívás teljesítőit. Azért, hogy száz százalékban a Balaton Camino nyújtotta élményre koncentrálhassunk, felkészülten kell belevágjunk ebbe a kalandba. Bár a napi 20-25 kilométeres távok nem tűnnek soknak, főleg, hogy nem kell jelentős emelkedőkre számítani, a sorozatterhelés mégis igénybe veszi a gyaloglót testileg és lelkileg is. Így érdemes a Balanton Camino előtt rendszeres mozgással készülni, több napos túrákon részt venni, kocogni, bringázni, így felkészítve az izmokat és az ízületeket a rájuk váró terhelésre.

A fizikai felkészülés mellett a megfelelő felszerelések összeválogatása is kiemelt fontosságú feladat. A túra lényegét teheti tönkre, ha fázunk, beázik a cipőnk vagy a kabátunk, kényelmetlen a zokni vagy a hátizsák pántja. Ahhoz, hogy ezeket a hibákat elkerüljük, nem csak körültekintő felszerelés-választásra van szükség, hanem érdemes előre ki is próbálni ezeket – több napos túrákon tökéletesítve az ideális összeállítást. A következő felsorolásban azok a legfontosabb darabok szerepelnek, amelyek mindenképp legyenek nálunk a Balaton Camino során.

Törölköző

Douglas Adams örök tanulsága: mindig legyen nálunk törülköző! A viccet félretéve: nagyon hasznos, ha nem egy hagyományos, nagy és nehéz, hanem egy túraboltokban kapható, könnyű mikroszálas, erős nedvszívó képességgel rendelkező túratörölköző van nálunk. Nem csak a napi mosdásban, személyes higiéniában nagy segítség, de a hátizsákra kívül, könnyen elérhető helyen rögzítve segít megszabadulni a napi izzadságtól, és a megállások idején a lábunkat, más nedves testrészeinket is szárazra törülhetjük így elkerülve az irritációt és a kidörzsölést.

    Hátizsák

    Hátizsák témában az örök szabály érvényesül: a kevesebb néha több. A kezdő túrázó gyakran esik abba a hibába, hogy ez is, kell, meg még ez is, és lehet, hogy ez is, ez a kicsike már nem súly. Ezt bizony csak sok gyakorlással és többször ismételt ki-be pakolással lehet elkerülni. Szép lassan, a sokadik többnapos túra után már megtapasztaljuk a mértéket, és nem kerülnek felesleges tételek abba a bizonyos, 40-50 literes hátizsákba. Ez a tényező különösen fontos: két napot sem szívesen gyalogolunk nehéz, a vállunkat húzó zsákkal, hát még tizet.

    Így hát a tömeg az első számú szempont, ne cipeljünk 9-10 kilónál többet. Nem kell túl sok elemózsiát magunkkal cipelnünk, hiszen az út lakott területeken át vezet, így tudunk élelmiszert és vizet vásárolni, a szállásokon pedig van ágynemű, így sem hálózsákra, sem matracra nincs szükség.

     A következő fontosság a kényelmes és jól beállított zsák: ne spóroljunk a minőségen, a hátunk, vállunk, nagyon fog tiltakozni, ha nem széles pántú, párnázott derékrésszel és alsó, a terhelést a csípőre helyező, vállakat tehermentesítő derék-hevederzettel ellátott zsákkal indulunk neki. Egy kis segítség a pakoláshoz: a legkönnyebb a magasan elhelyezett súlypontú zsákot vinni, így a nehéz dolgokat fel és a háthoz közel pakoljuk, és igyekezzünk mindent összefogni a kompressziós hevederek segítségével. Még egy hasznos tanács: rémesen idegesítő, ha valami súlyos dolog a zsákon kívül rögzítve külön életet él, a ritmust épp megtörve himbálózik. Ezért tartózkodjunk a kívülre akasztott mozgó egységektől, például fémkulacstól – rögzítsünk mindent jó erősen a zsákra.

    cipő

    A cipőválasztás nagyon kényes kérdés. A Balaton Caminóra csak és kizárólag kényelmes, sokat járatott, könnyű és a bokát kellőképpen tartó lábbeliben induljunk el. A terepfutó vagy túracipővel megbarátkozást már a felkészülési szakaszban kezdjük el.

    Megkeseríti az életünket, ha ezt a dolgot nem vesszük komolyan: a lábbelin sem szabad spórolni, a Balaton Camino jelentette kihívás megérdemli, hogy megtiszteljük magunkat egy tisztességes túracipővel vagy terepfutó cipővel – ellenkező esetben útközben kell gondoskodnunk ennek pótlásáról vagy cseréjéről, ami néha nem is olyan egyszerű. Figyeljünk a helyes fűzési technikára, és a méretválasztás is fontos: ha valahol nyom vagy éppen mozog benne a sarkunk vagy lábfejünk, annak kellemetlen következményei lesznek, és tönkretehetik az egész túra élményét. Fontos, hogy vastag, masszív, de jó rezgéselnyelő képességgel rendelkező középtalppal készült cipővel érkezzünk, hiszen hosszú aszfaltos szakaszok várnak ránk. Tájvédelmi okokból, de a saját épségünk érdekében is tartózkodjunk a rövidítésektől, különösen reggel, ahol egy pillanat alatt áztatja el cipőnket a harmatos fű.

    Zokni

    A zokni a másik fontos pillér: ezen ruhadarab helyes megválasztásával és használatával sokat javíthatunk a komfortérzetünkön. Az őszi túra során a hűvös idő indokolja a vastag zoknit, de a cipőben kényelmesebben veszi fel a láb és a lábbeli közti egyenetlenségeket egy vastag túrazokni. Bőrbarát anyagú, megfelelő méretű, nem gyűrődő, a lábujjaknál és a saroknál vastagabb zónákkal rendelkező, könnyen száradó, merino gyapjút is tartalmazó anyagú zoknit vásároljunk, még akkor is, ha ezek viszonylag drágábbak.

    Gondoskodjunk arról, hogy mindig tudjunk száraz zoknira váltani, egy megázástól vagy megizzadástól felpuhult bőrt ezzel meg tudunk óvni a vízhólyagok kialakulásától. Ha már érezzük a dörzsölést vagy irritációt, akkor érdemes a kérdéses részt előre leragasztani, ne várjuk meg míg kialakul a szöveti rétegek egymástól eltávolodásából származó, kellemetlen víz vagy vérhólyag. Elkerülésére, ápolására nagy gondolt kell fordítani, különösen mert a túra sikere a legnagyobb százalékban a lábunk folyamatos karbantartásán múlik. Érdemes este hidratáló krémmel ápolni a lábakat, figyelmesen vágni a körmöt, fertőtleníteni, szellőztetni a sebeket és pihenni, ha a helyzet úgy kívánja.

    Papucs

    Még akkor érdemes vinni, ha hűvösebb időben indulunk útnak. Súlya nincs sok, a felhasználási köre pedig nagyon széles: pihentethetjük benne a gyaloglásban megfáradt lábunkat esténként, de alkalmas rövidebb sétákra és zuhanyozni is lehet benne menni, ha vízálló változatot választunk útitársul.

    Kabát és nadrág

    Eső ellen sokkal jobb egy vízálló kabát és egy nadrág kombinációja, mint egy esőkabát alatt aszalódni. Könnyű és vékony, jó szél- és vízállóképességekkel rendelkező ruházatot válasszunk, amiben könnyű a mozgás, és alkalom adtán a hónaljrészen szellőztetni is tudjuk. Inkább vigyünk külön polárpulóvert, mint bélelt kabátot, hiszen így a rétegek sokkal jobban kombinálhatók, éppen azt hordhatjuk, amit az időjárási helyzet megkövetel. Esőnadrágban is a végig húzózáras, könnyen le vagy felvehető modellek váltak be legjobban. Ha már magunkat megvédtük az időjárás viszontagságaitól, akkor ne feledkezzünk el a hátizsákunkról, fényképezőgépünkről, papírjainkról és telefonunkról vagy más műszaki cikkekről sem. Érdemes ezek szárazon tartásáról is gondoskodni, kellemetlen napokig a beázott hátizsákból előszedegetni a vizes és befülledt ruhadarabokat. Csomagoljunk körültekintően!

    Aláöltözet

    Sokan idegenkednek a műszálas vagy merino aláöltözetektől, pedig túra közben ezek bizonyulnak a legjobb választásnak. Gyorsan száradnak, és nem engedik, hogy az izzadság a testfelületről párologjon el. Felkészítő túráinkon, aktív sportolás közben hordva őket eloszlanak a kezdeti kétségek, és nagyon szeretni fogjuk ezeket a ruhadarabokat. Bár borsos áruk van, de a merino aláöltözetek és túraruházat nagyon jó tulajdonságokkal rendelkezik, gyorsan szárad, jól hőszigetel,  több napos túra után is elviselhető illatú. Érdemes a fehérneműt is ebből az anyagból választani. Egy-egy alsóruhacsere egy fél mosdással felér, de azért vigyünk néhány váltást belőle és próbáljunk meg mosni is túra közben, így nem kell 10 napra elegendő ruhát cipelnünk végig. Mivel ezek a ruhák nagyságrendekkel gyorsabban száradnak a pamutnál, mosás után könnyen száríthatók akár a hátizsák külsején is, a napi táv megtétele közben is.

    Polár pulóver

    A víz és szélálló réteg megvan, most jöjjön a hőszigetelés. A modern polár anyagok könnyűek és melegek, emellett gyorsan száradnak és jól párologtatnak. Létezik belőlük szélálló membránnal ellátott modell is, ezek teljesen jól viselhetők külső rétegként is, amíg nem zuhog az eső. Ha fázósak vagyunk, vegyünk egy vékonyabb, testhez feszülős darabot a hagyományos polárpulóver alá.

    TÚRABOT

    Bár erről a témáról megoszlanak a vélemények, én mindenképpen a túrabot használatát javaslom. Sokkal jobb tartással túrázhatunk vele, a zsák súlyából vagy a fáradtságból származó egyensúlyvesztéseket azonnal stabilizálhatjuk, könnyebb vele a gyaloglás, mivel ezzel terhelést veszünk le a bokáról és a térdízületekről is. Egymásba tolható, teleszkópos modellt válasszunk, és úgy állítsuk be a méretét, hogy vízszintes talajon állva az alkar és a felkar épp derékszöget zárjon be, ha a kezünket a csuklóhevederbe bújtatva a markolatot fogjuk. A heveder sífutáshoz hasonló karmozgás-sorozat közben segít nagyon hatékony és stabil járásban.

    Túranadrág, egyéb ruházat

    Nem érdemes több nadrágot vinni. Praktikus a levehető szárú, sokzsebes, mindenféle hőmérsékleti zónában használható nadrágból vinni egy erős, kopásálló darabot. Fontos, hogy vigyünk egy tarkót is takaró sapkát a szél és a Nap ellen, valamint inkább hosszú ujjú pólókat, ha hűvös van, vagy épp leégés ellen. Ha valaki szélálló polár helyett egy szélálló mellényt visz, azt nagyon jól ki tudja majd használni, hiszen sokszor épp ennyi kell, hogy a létfontosságú szerveket (tüdő, vesék) megvédjük a szél hűtő hatásától, és máris kellemesebb a melegérzetünk. Arra is figyeljünk oda, hogy a túra folyamán magas napi hőingással kell számolnunk. Míg a reggelek kifejezetten hűvösek lehetnek, a nappali órákban kifejezetten meleg is lehet. Használjunk hát több célra is megfelelő, egymással kombinálható ruhadarabokat.

    Fejlámpa

    Mindkét kezünk szabadságát garantálja sötétben mozgás vagy a szálláson keresgélés közben egy könnyű, energiatakarékos LED technológiával szerelt fejlámpa. Ha nem szeretnénk elemekkel terhelni magunkat és a környezetünket, akkor válasszunk újratölthető akkumulátorral szerelt modellt.

    Tisztasági és egészségügyi csomag

    Létfontosságú gyógyszerek, görcsoldó, hasfogó, hashajtó, fájdalomcsillapító, naptej, tű, cérna, ragtapasz, sebfertőtlenítő, izolációs fólia mindenképp legyen nálunk. A drogériákban vehetünk apró kiszerelésű dezodort, szappant, sampont és tusfürdőt, valamint fogkrémet is. Nedves törlőkendővel egészítsük ki a WC papírgurigát, és jól jönnek a víz nélkül is használható, gyorsan elpárolgó kézfertőtlenítők is. Izmaink karbantartására fogyasszunk magnézium és kalcium pezsgőtablettát, illetve izomlazító és ízületi fájdalomcsillapító is legyen nálunk.

    Folyadékpótlás

    Aktív mozgás közben nagyon fontos a kellő folyadék utánpótlás. Kulacsból könnyű, törhetetlen, jól tisztán tartható, azaz széles szájú modellt javaslok.

     

    Ha a felszereléssel, a lelki és a fizikai állapottal már felkészültünk, más dolgunk nincs is: csak nekivágni. Az első lépések még tétovák lehetnek, de a távolság és az egész napos gyaloglás nemsokára otthonossá és megszokottá válik. Apróságok is fontosak lesznek, értékessé válik egy száraz ruhadarab, egy pohár meleg tea vagy egy frissítő pohár víz is. Nem is hisszük mekkora csoda az, hogy megtanulunk örülni annak, amink van.

    A Balaton Camino egy biztonságos jól szervezett lehetőség arra, hogy megtapasztaljuk a hosszú távú túrázás örömét és az hétköznapok keretei közül kiszabadult lelkünk új, friss látásmódját. A túra után majd más szemmel nézzünk a Balatonra és önmagunkra, mert fontos tapasztalatokkal, meghatározó élményekkel gazdagodtunk az út során. A kilométerektől nem csak a testünk edződik meg, tudatunk is átalakul, barátságot kötünk önmagunkkal, megszabadulunk a saját béklyóinktól. Teljesen új fontossági sorrendet és értékrendet kapunk itt ajándékba, hiszen sokkal kevesebb dolog elegendő lesz már az örömhöz és az elégedettséghez. Az út végére már testet ölt bennünk a felismerés – semmit nem fejeztünk be, mikor végre körbeértünk.  Épp ellenkezőleg – végre ráléptünk a saját életünk ösvényére, melyet végig járni a legnagyobb kaland, ami megadatott.